directorInnovatív megoldásai, robusztussága, kényelme és a modellvariációk elképzelhetetlen sokszínűsége révén a Peugeot 103 még ma, piacra lépése után 50 évvel is hatalmas kultusznak örvend hazájában.
Ami az olaszoknál a robogó, az Franciaországban a moped: az olcsó, strapabíró, jól terhelhető és könnyen vezethető kétkerekűekből elképesztő mennyiséget dobott piacra a francia motorkerékpár-gyártás. A Peugeot 1967 és 1979 között öt különböző modellszériával (gyakorlatilag ugyanannak a konstrukciónak az eltérő kényelmi felszereltségű változatai) fedte le a piacot; ezek részben egymás után, részben egymással párhuzamosan szolgálták ki az ügyfelek szerteágazó igényeit. A 101-től 105-ig terjedő típusoknak ugyanannyi esélye volt a sikerre, közülük mégis csak egy: a 103-ast vált legendásan népszerűvé. Hogy miért, az hamarosan kiderül.
A francia törvények értelmében a jogosítvány nélkül vezethető mopedek végsebessége nem haladhatta meg a 45 km/órát. Az alkatrészpiac hamar ráérzett azonban a Peugeot 103-asban rejlő lehetőségekre, és egymás után jelentek meg azok a teljesítménynövelő készletek, amelyekkel a könnyű moped elérhette akár a 60, 70 vagy akár 90 km/óra sebességet is.
A leggyorsabb ismert Peugeot 103-asok több mint 140 km/órára voltak képesek, ám ezeknek már vajmi kevés közük volt az eredeti konstrukcióhoz: méregdrága komponensekből felépített, megnövelt lökettérfogatú motorjuk a gyári 6000/perc helyett akár 15 ezret is forgott percenként, üzemanyag-fogyasztásuk meghaladta a 10 l/100km-t, közúti használatuk pedig a rendőrség azonnali és elsöprő haragját váltotta ki.
A Peugeot Motocycles figyelme az ötvenes években fordult a berúgókar helyett pedállal indítható kismotorok felé. Miután 1959-ben a vállalathoz csatolták az 1862 óta működő Terrot manufaktúrát, annak műszaki igazgatója, Edmond Padovani gőzerővel látott hozzá az új konstrukciók tervezéséhez. Ami ezeket összekötötte, az a préselt acéllemez váz, az 50 köbcentiméteres, egyhengeres motor, és természetesen a pedálos konstrukció volt. A kétütemű erőforrás teljesítménye modelltől függően egy és 3,3 lóerő között változott: a prímet ezen a téren az 1971-ben piacra bocsátott Peugeot 103 vitte.
Részben ez, részben a lényegre törő felszereltség tette olyan népszerűvé: elöl-hátul csillapított rugózásával és sebességmérőjével tökéletesen kiszolgálta a hétköznapi közlekedés igényeit, ugyanakkor alapárát nem hajszolták az egekbe az olyan kényelmi extrák, mint az irányjelző, a féklámpa vagy a duda – ezeket opcióként kínálták a modellhez.
Padovani fontos újítása volt, hogy a 103-as üzemanyag-ellátó rendszere a motorkerékpárokhoz hasonlóan rendelkezett tartalékállással: a vázra függőlegesen illesztett tartály alján lötyögő, mintegy félliternyi 4 %-os keverék bőven elég volt ahhoz, hogy a vezető eljusson a legközelebbi üzemanyagtöltő állomásra, és megtöltse a mintegy 3,7 literes tartályt.
Ugrásszerű modellváltások helyett a Peugeot folyamatosan tökéletesítette a 103-ast. A fékek egyre erősebbek lettek, a keréktárcsák és a tank rajzolata a mindenkori divat előtt járva változott meg időről időre. Ami a lényegi módosításokat illeti, 1985-ben bevezették a vízhűtést, 1987-ben elektronikus gyújtásra cserélték a megszakítóst, 2003-tól 6 helyett 12 voltos akkumulátor táplálta a világítást. Idővel egykarú hátsó lengővillával, keverékes helyett külön olajozású motorral, tartalék visszajelző fénnyel, sőt, indítómotorral szerelt variánsok is megjelentek meg a kínálatban.
Ezek azonban mindig kiegészítették, nem pedig felváltották a korábbi modelleket, így az évek során rendkívül sokszínűvé vált a kínálat, ami két hatalmas előnnyel járt. Egyrészt a kispénzű középiskolásoktól kezdve az autózástól megcsömörlött felnőttekig mindenki megtalálta a maga ízlésének, igényeinek és pénztárcájának megfelelő 103-ast, másrészt a típus viszonylagos olcsósága miatt egyre többen döntöttek úgy, hogy régi, szeretett mopedjüket megtartva vásárolnak egy újabb, tetszetősebb, modernebb modellt – a Peugeot formatervezői pedig gondoskodtak arról, hogy a 103-as valóban gyűjtői darabbá válhasson.
Hosszú életpályája során száznál is több változatban készült a Peugeot 103. Ezek némelyike csupán finom részletekben (krómozott vagy festett alkatrészek) tért el a többiektől, mások speciális fényezésükkel és felszereltségükkel (mint a katonai stílusú, keki színű 103 SPL, vagy a lila-pink-sárga festésű 103 Fun) tűntek ki a tömegből. A legkülönlegesebbek azonban egyedi formájú tankot, speciális villákat, sőt, módosított vázat kaptak. A műszakilag különösen fejlett 103 HP, de még inkább az Indiana és Arizona kivitelek az amerikai chopperek stílusát vitték át hitelesen a francia nagyvárosok utcáira.
A 103 CRX a motokrossz világát idéző modellcsaláddá nőtte ki magát. A 103 Racing és Chrono modellek a sportmotorok kedvelőit szólították meg, a 103 Turbo 16, illetve a 103 GTI pedig a Peugeot autógyártásának aktuális sikermodellje, a Peugeot 205 rali versenyváltozata, illetve közúti sportmodellje előtt tisztelegtek. Léteztek aztán krómmal borított változatok (103 Excalibur), postai és rendőrségi felhasználásra szánt szériák (103 MV3), és persze a ma már fellelhetetlen, épp ezért rendkívül nagy gyűjtői értéket képviselő 103 XG széria tagjai, amelyek a gyári versenymotorok (hiszen a 103-ból ilyen is készült) közúti homologizációs példányai voltak. A 103 Export nevéhez híven a volt francia gyarmatokra szánt, óriási acél üzemanyagtartállyal szerelt „expedíciós” modell volt – a sort pedig szinte a végtelenségig folytathatnánk.
Habár a kilencvenes évek végétől kezdődően a Peugeot 103-ra egyre nagyobb nyomást nehezedett a távol-keleti robogók és a modern, négyütemű motorral szerelt kismotorok részéről, a típus 2006-ig gyártásban maradt Franciaországban, de a harmadik világ országaiban, helyi gyártásból továbbra is elérhető maradt az elpusztíthatatlan kétkerekű. Tíz évvel később, 2015-ben tért vissza a kínálatba a modell, ám a károsanyag-kibocsátási normák szigorításával 2017-ben végleg búcsút vett 46 éven át gyártott típusától a Peugeot. Szinte azonnal felröppentek a pletykák, hogy a gyár hamarosan egy modern utódmodellel térhet vissza a piacra. Ez a mai napig nem történt meg, ám ha valaha ismét lesz 103-as, azt szinte bizonyosan villanymotor hajtja majd, igazodva a XXI. századi közlekedési igények megváltozott elvárásaihoz.
